4. Lágymányosi verseny végeredménye

Immár negyedjére került megrendezésre az Öveges József Iskolában a Lágymányosi verseny. Szokásosnak mondható szisztémában játszottunk, ami négyfordulós svájci rendszerű alapszakasz volt (7 pontos meccsek), majd egyenes kieséses rájátszással folytatódott a legjobb nyolc játékosnak.

Egyesületünk remek napot zárt, hiszen több olyan versenyző is eljött versenyünkre, akiknek ez volt az első ilyen jellegű eseményük. Szerencsére egyre több játékost és érdeklődőt érünk el, akik örömmel jönnek el játszani közénk.

Az eredményeket tekintve is sikeres napon vagyunk túl, hiszen az egyenes kieséses szakaszba öt játékosunk is kvalifikálta magát. Innen jött az igazi siker, hiszen a legjobb 4 játékos közé már csak a Backgammon SZDSE játékosa jutott be. Végül az idén csatlakozó tagunk, Kocsis Dani diadalmaskodott, gratulálunk neki!

Köszönjük minden játékosnak a részvételt, reméljük mindenki jól érezte magát! Találkozunk a következő versenyünkön 🙂

Szerző: BSZDSE | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

Lágymányosi backgammon verseny

Február 22-én, szombaton egynapos verseny lesz az Öveges József Szakközépiskolában, a Móricz Zsigmond körtéren.
A versenyen csoport mérkőzések lesznek, majd egyenes kiesés. A verseny támogatja a mérkőzések rögzítését, így aki venni szeretné a meccsét, az megteheti, valamint az óra használat is előnyben részesített.
A regisztráció: 9:30-9:55-ig tart, verseny kezdete: 10:00

Formátum:
– Csoport, majd egyenes kiesés
– Verseny közben ebédszünet
– Nevezés: 4000 forint + 500 forint regisztrációs díj, (egyesületi tagoknak 300 forint) (100% visszaosztás) (side pool opcionális)
– Óra használat előnyben részesített

A változtatás jogát a szervezők fenntartják!

Esemény facebook oldala: https://www.facebook.com/events/484757718880702/

Táblákat a szervezők csak korlátozott számban biztosítanak, így kérünk mindenkit, aki tud, hozzon magával. Várunk mindenkit szeretettel!

Helyszín: Öveges József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Cím: Budapest, Fehérvári út 10, 1117 (Móricz Zsigmond körtéren)
goo.gl/maps/BLHYGst9gF32

Szerző: BSZDSE | Közzétéve: , telt el a közzététel óta