Kovács Zoltán nyerte az év végi Online versenyt

A 2020. évi harmadik Online Backgammon Bajnokságunk döntője 2021. év elején került megrendezésre . A döntőben egyesületünk két játékosa, Baranyai János és Kovács Zoltán küzdött meg az első helyért. A végletekig kiegyensúlyozott és izgalmas döntő mérkőzéssorozat végén Kovács Zoltán végzett az élen.

Tizennégy játékos vett részt a versenyen, ahol minden játékos addig játszott, amíg el nem érte a négy vereséget a 11 pontos mérkőzéseken. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára Erőss Zoltán Péter állhatott.

A verseny fordulói, eredményei és statisztikái az alábbi oldalon elérhetőek.

Köszönjük minden játékosnak a részvételt, reméljük 2021-ben ismét találkozunk a táblák, illetve a képernyők előtt.

Szerző: BSZDSE | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Őszi Online Bajnokság végeredménye

Véget ért a második, mi általunk szervezett online verseny. Kicsit változtattunk a lebonyolításon, és nem körmérkőzést játszottunk, hanem három vereségig tartó svájci rendszerű versenyt. 13 induló közül, Mikus Csilla nyerte meg a versenyt, aki a döntőben az ugyancsak két vereséggel álló Kovács Zoltánt győzte le 11-10-re. Harmadik helyezett Illyés Zoltán lett, így a virtuális dobogóra az egyesületünk tagjai állhattak.

A győztes élő játék közben

A teljes végeredményt itt találjátok: https://www.drawboss.com/Monrad/Show/2b9ad34b-7ca3-42cf-b1d0-b171abf17050

A statisztikát pedig itt: http://hubgf.hu/online-verseny-20-szept-bszdse/

Köszönjük mindenkinek a részvételt, remélhetőleg hamarosan találkozunk a következő versenyünkön!

Szerző: BSZDSE | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Sikeres szereplés az Emléktornán

Mertl József, magyar backgammon játékos 2017 augusztusában hegymászás közben a svájci Alpokban veszítette életét. A múlt hét vasárnapján harmadik alkalommal került megrendezésre a róla elnevezett emléktorna. A 12 fős mezőnyben egyesületünket hat versenyző képviselte: Baranyai János, Illyés Zoltán, Kásai Péter, Kiss Róbert Ferenc, Püspöki János és Szabó Lívia.

A döntő
(tovább…)
Szerző: BSZDSE | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Online verseny végeredménye

Tegnap befejeződött az egyesületünk által szervezett online versenye, amit azért indítottunk, hogy a kijárási tilalom alatt játéklehetőséget biztosítsunk az embereknek. Mivel hirtelen sok időnk lett játszani, de nem mozdulhattunk ki úgy sem, ezért adta magát a verseny. A 22 fővel megrendezett verseny eredményeit meg lehet találni ezen a linken (a füleknél lehet a csoport és az egyenes kiesés közt váltani): https://challonge.com/umwx8dyv
A két csoport első négy-négy játékosa került az egyenes kieséses szakaszba, ahol sorsolás után alakult ki az ágrajz. Míg a csoportmérkőzések 11 nyert pontig tartottak, addig a továbbiakban a meccsek már 13 pontosak voltak.

A döntőig Fehér Máté és Kocsis Dániel jutott, ahol Máté egy izgalmas meccsen 13-12-re legyőzte Danit. Örömteli, hogy az első nyolcba az egyesületünkből öt játékos került, és a nyertes, valamint a második helyezett is BSzDSE tag.

A győztes

Gratulálunk a verseny nyertesének, Fehér Máténak, és köszönjük mindenkinek a részvételt! A statisztikát ide kattintva lehet megtekinteni.

Szerző: BSZDSE | Közzétéve: telt el a közzététel óta

4. Lágymányosi verseny végeredménye

Immár negyedjére került megrendezésre az Öveges József Iskolában a Lágymányosi verseny. Szokásosnak mondható szisztémában játszottunk, ami négyfordulós svájci rendszerű alapszakasz volt (7 pontos meccsek), majd egyenes kieséses rájátszással folytatódott a legjobb nyolc játékosnak.

Egyesületünk remek napot zárt, hiszen több olyan versenyző is eljött versenyünkre, akiknek ez volt az első ilyen jellegű eseményük. Szerencsére egyre több játékost és érdeklődőt érünk el, akik örömmel jönnek el játszani közénk.

Az eredményeket tekintve is sikeres napon vagyunk túl, hiszen az egyenes kieséses szakaszba öt játékosunk is kvalifikálta magát. Innen jött az igazi siker, hiszen a legjobb 4 játékos közé már csak a Backgammon SZDSE játékosa jutott be. Végül az idén csatlakozó tagunk, Kocsis Dani diadalmaskodott, gratulálunk neki!

Köszönjük minden játékosnak a részvételt, reméljük mindenki jól érezte magát! Találkozunk a következő versenyünkön 🙂

Szerző: BSZDSE | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Ismét Illyés Zoltán diadalmaskodott!

2019. november 30-án került megrendezésre az András napi Backgammon verseny Angyalföldön. A 14 játékos részvételével megtartott eseményen először svájci alapszakasz mérkőzéseket játszottak, majd a 8 legjobban teljesítő versenyző az egyenes kieséses szakaszban folytatta.

Egyesületünk éljátékosának, Illyés Zoltánnak sikerült a legjobban a nap, hiszen az összes mérkőzését megnyerve szerezte meg az első helyet. Érdekesség, hogy a dunaharaszti versenyen is veretlenül diadalmaskodott, így már 15 mérkőzés óta veretlen. Bízunk benne, hogy jó formája kitart a hétvégén is, hiszen Zágrábban fog asztalhoz ülni!

(tovább…)
Szerző: BSZDSE | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Egyesületünk sikerét hozta a IV. Római-parti backgammon verseny

2013 után ismét megrendezésre került a Római-parton, az immáron 4. backgammon verseny. A szeptember 7-i esemény szervezője a Backgammon SZDSE volt, de számos nem egyesületi tag is a táblához ült. Külön öröm számunkra, hogy nem csak Budapest és környékéről érkeztek, hanem Dunaújvárosból és Pécsről is a mi rendezvényünket választották a szombati napon. A korábbiakkal ellentétben most nem rekkenő hőségben, hanem esőben és felhős időben játszottunk, de ennek ellenére 15 játékos regisztrált.

Öröm, hogy az első négy helyezésből hármat az egyesületünk adott. Gratulálunk Kovács Zolinak a győzelemért.

4. Római-parti backgammon verseny végeredménye:
I hely: Kovács Zoltán
II. hely: Baranyai János
III. hely: Éliás Gergely és Kásai Péter

Szerző: BSZDSE | Közzétéve: telt el a közzététel óta