Kovács Zoltán nyerte az év végi Online versenyt

A 2020. évi harmadik Online Backgammon Bajnokságunk döntője 2021. év elején került megrendezésre . A döntőben egyesületünk két játékosa, Baranyai János és Kovács Zoltán küzdött meg az első helyért. A végletekig kiegyensúlyozott és izgalmas döntő mérkőzéssorozat végén Kovács Zoltán végzett az élen.

Tizennégy játékos vett részt a versenyen, ahol minden játékos addig játszott, amíg el nem érte a négy vereséget a 11 pontos mérkőzéseken. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára Erőss Zoltán Péter állhatott.

A verseny fordulói, eredményei és statisztikái az alábbi oldalon elérhetőek.

Köszönjük minden játékosnak a részvételt, reméljük 2021-ben ismét találkozunk a táblák, illetve a képernyők előtt.

Szerző: BSZDSE | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Év végi Online Backgammon Bajnokság

Az elmúlt két online versenyünk sikere után a Backgammon SzDSE elnöksége úgy döntött, hogy novembertől ismét egy online versenyt szervez. Továbbra is figyelembe vesszük a játékosok felénk jelzett észrevételeit, melyeket figyelembe véve szervezzük versenyeinket. Még mindig úgy gondoljuk, hogy egy verseny rangját emeli a nevezési díj és a nyeremény, mely elválaszt egy igazi versenyt egy klubnaptól.

Játékforma:

Svájci rendszerű versenylebonyolítás, melyben aki eléri a négy vesztes mérkőzést, az kiesik, a gép már nem sorsolja a következő fordulóba. Így a garantált mérkőzések száma négy. 11 pontos mérkőzések (óra beállítás WBIF mód)

Közelít a tél, de online lehet játszani
(tovább…)
Szerző: BSZDSE | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Sikeres szereplés az Emléktornán

Mertl József, magyar backgammon játékos 2017 augusztusában hegymászás közben a svájci Alpokban veszítette életét. A múlt hét vasárnapján harmadik alkalommal került megrendezésre a róla elnevezett emléktorna. A 12 fős mezőnyben egyesületünket hat versenyző képviselte: Baranyai János, Illyés Zoltán, Kásai Péter, Kiss Róbert Ferenc, Püspöki János és Szabó Lívia.

A döntő
(tovább…)
Szerző: BSZDSE | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Fontos lépés előre!

Egyesületünk céljai eléréséhez fontos fejlesztést hajtott végre az elnökség. 17 db új versenytábla beszerzése valósult meg, mellyel biztosítani tudjuk, hogy egységes táblákon igényes keretek között tudjunk versenyeket szervezni. A táblabeszerzés jelentősége azért is nagy, hiszen az egyesület célja, hogy Magyarországon rangos nemzetközi versenyt szervezzen. Ehhez elengedhetetlen az, hogy legyen itthon olyan egyesület, amelyik rendelkezik saját eszközökkel.


A következő iskolai tanévben tervezzük beindítani az iskolai utánpótlás képzést. Hisszük, hogy a gyermekeknek is imponáló, ha egységes és szép táblákon tanulhatják meg a backgammonozás alapjait.

Szerző: BSZDSE | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Ismét Illyés Zoltán diadalmaskodott!

2019. november 30-án került megrendezésre az András napi Backgammon verseny Angyalföldön. A 14 játékos részvételével megtartott eseményen először svájci alapszakasz mérkőzéseket játszottak, majd a 8 legjobban teljesítő versenyző az egyenes kieséses szakaszban folytatta.

Egyesületünk éljátékosának, Illyés Zoltánnak sikerült a legjobban a nap, hiszen az összes mérkőzését megnyerve szerezte meg az első helyet. Érdekesség, hogy a dunaharaszti versenyen is veretlenül diadalmaskodott, így már 15 mérkőzés óta veretlen. Bízunk benne, hogy jó formája kitart a hétvégén is, hiszen Zágrábban fog asztalhoz ülni!

(tovább…)
Szerző: BSZDSE | Közzétéve: telt el a közzététel óta